160BPm

Nem láttál még ilyet? Akkor figyeld meg. Roppant érdekes :)

Ha már a Techno –nál, mint műfajnál tartunk, akkor vesézzük ki egy kicsit.

Nos, a TECHNO maga Detroitból ered, a kezdetekben Motorváros fekete zenészeinek verziója a HOUSE. Nagyjából '88-tól elkülöníthető irányzat. Később a TECHNO fejlesztette tovább az ACID eredményeit. Általában nemigen pazarolják az időt és a fáradtságot a számok elején és végén az ’intro’ -ra, illetve ’retro’ -ra, a TECHNO szigorúan racionális műfaj: azért van, hogy táncolj rá! Vokálokat - csakúgy, mint az ACID -nél - kizárólag effektszinten használnak. Az utóbbi években nagy divattá vált a technoszámokban egy rövid kiálló után hosszú, egyre erősödő pergődobokkal visszahozni a ritmust (és persze a hangulatot is). Érdekes módon Amerikában a TECHNOközel egy évtizedes múltja ellenére is még mindig underground irányzat maradt.

A „ TECHNO „ elnevezést Juan Atkins találta ki, de bármelyik ottani DJ, producer bevallja, sőt, büszkén hangoztatja, hogy mennyire hatott rá a Kraftwerk (vagy a Yello) zenéje. A műfaj - földrajzilag - a rockkal ellentétes pályát futott be: Európában találták ki, aztán az Egyesült Államokban fejlesztették a tökélyig, s onnan "importálták vissza" - elsősorban Nagy Britanniába, de a kontinens több országában (főként Németországban) is osztatlan népszerűségnek örvend.

Érdekesség, hogy - a HOUSE -al ellentétben - nem Ibizán, hanem Belgiumon és Hollandián (a new beat-en, azaz az "új ütemen") keresztül tört be az angol nagyvárosokba. Talán azt sem árt megjegyezni, hogy az általános nézettel szemben, a TECHNO nem az egész dance-zenére, hanem annak egy irányzatára vonatkozik.
Az új muzsikák megjelölésére a dance gyűjtőkategória használandó (még akkor is, ha az olyan táncolhatatlan opusok, mint például az Aphex Twin albumai is ebbe a címkébe sorolandók), TECHNO -kultúrán pedig - többek között - a cybervilágot (Gibson, Sterling és a cyberpunkok írásai, hackerek filozófiája, Internet), néhány teoretikus művet (Rushkoff, Dery, Rheingold, stb.), az idevágó filmes (Cronenberg, animék) és képzőművészeti (Stelarc, Orlan, Hershman Leeson) kísérleteket, a szintetikus drogok világát, na és természetesen a különböző zenei irányzatokat értjük.

A TECHNO -zene tipikusan poszt-indusztriális jelenség, az információs és a káosz-kor szülötte, annak a világnak a látlelete, melyben a hagyományos ipari formákat háttérbe szorította a számítógépes csúcstechnológia. Nem véletlen, hogy a futószalag-termelés leáldozása után elnéptelenedő és sivár Detroitból indult újra: a gépek, a robotok válaszoltak így a tegnapnak. Emberi agy és mesterséges intelligencia szimbiózisát ünnepelték. Nem olyan fékeveszetten frivol, mint a HOUSE - sokkal mélyebb, filozofikusabb, s talán mesterségesebb is. És ezért időtlen.

Technikailag azzal jellemezhető, hogy általánosságában idegenkedik a hangminták használatától (persze ez is csak nagyjából igaz). A melódia-rétegek egymásra rakódnak, azok szép lassan és rendkívül monoton ritmusban fejlődnek, basszusvonalakkal, vagy azok nélkül. A stúdiók kisebb computer-laboratóriumra emlékeztetnek, szintetizátorok, analóg és digitális hangszerek sokaságával.

Az acid-hangzást a Roland TB-303 adja, a house-os dobhangokért pedig a Roland TR-909 a felelős. A bpm-eket tekintve, általában 120 és 150 között mozog, de Németországban nem ritkák a 150 feletti ütemek. (Talán ezért halljuk oly gyakran a hardcore German techno kifejezést...)

A ritmusoknál maradva, létezik egy klub-techno és intelligens techno megkülönböztetés is. Ez így kicsit ostobán hangzik, lényege, hogy az előbbibe dinamikusabb, táncolásra szánt, míg az utóbbiba elsősorban elmélyült, otthoni hallgatásra készült kompozíciók tartoznak. Ami az éneket, a vokált illeti, az általában ritka, és amennyiben emberi hangot hallunk, úgy annak a használata minimális, és tulajdonképpen hangszerként-gépként funkcionál.

A TECHNO egyébként a HOUSE mainstream-mé válására is reagált: míg a legtöbb klubban a house dívik, addig a free-partikon (amelyek manapság már nem "free"-k, és squatt partiknak hívják őket) - a chill-out termekben hallható ambient-et, trip hop-ot és drum ´n´ bass-t leszámítva - TECHNO vagy acid trance szól. Persze ennek a műfajnak is megvannak a maga sikeremberei, például a három lemezjátszóval dolgozó Carl Cox, vagy a francia Laurent Garnier. Egyre népszerűbb a kőkemény, londoni Advent, vagy az élőben is remeklő Bandulu, s az ő utódaik, a Space DJ-k. Meg a minden kategóriából kilógó zenei kaméleonok: az Aphex Twin, Mike Paradinas (alias u-Ziq) és Andy Weatherall (őt korábban The Sabres of Paradise tagjaként, ma pedig a Two Lone Swordsmen egyikeként ismerjük). Korábban mindhármuk az ambient-ben elévülhetetlen érdemeket szerzett sheffieldi WARP-kiadóhoz tartozott.

Ma már azonban a WARP-zenészek jó része (Autechre, LFO, Richard H. Kirk) se kifejezett ambientet, hanem egyfajta kísérleti minimál-techno -t, néha meg valami egészen más, meghatározhatatlan elektronikát komponál. Nem véletlen, hogy a "minimál-isten", a Detroittól pár kilométerre fekvő, kanadai Windsorban élő - Fuse-ként és Plastikman-ként is ismert - Richie Hawtin lemezeiből a WARP is adott ki. (Ma a Nova Mute.) Néhány albumcím: Sheet One (1993), Musik (1994), Consumed (1998), és egy ´97-es maxi, a Sickness. Minimálban jeleskednek még a detroitiak is, például Mad Mike (az Underground Resistence lelke és éltetője), Kenny Larkin, Sean Deason.

Sajnos a dance-kultúra az Egyesült Államokban - a brithez és a némethez viszonyítva - még nagyon gyerekcipőben jár. Holott talán a leginnovatívabb darabok látnak arrafelé napvilágot, mint a két - szintén ambienttel indult - friscói project, a SpaceTime Continuum és a Single Cell Orchestra. Ez utóbbi 1995-ös Dead Vent 7 című konceptalbuma minden idők egyik legprogresszívebb és legintellektuálisabb dance-alkotása. Néhány formáció a TECHNO -tt a poppal igyekszik összeházasítani (aprópénzesíteni?). A kísérlet sikeres, és fantasztikusan jövedelmez. Számukra még Amerika kapui is megnyíltak... (Nagy) nevek: Prodigy, Leftfield, Underworld, Chemical Brothers, Daft Punk, Apollo 440... Máskülönben manapság nagy divat a TECHNO -t temetni. Talán... Bár ehhez a Brooklyn-ban élő skót Niel Landstrumm-nak is lenne néhány szava. A műfaj 97-98-as megújítóinak (Luke Slater, Steve Bicknell, Cari Lekebush és Christian Vogel) úgyszintén...

Valószínűleg a Roland cég maga sem gondolta volna, milyen korszakalkotó változás elindítója lesz a TB 303-as bassliner 1982-es piacra dobásával. A készüléket eredetileg basszusgitárosoknak szánták, a TR 606-os dobgép mellett használandó, az "élő zenekar a nappalidban" hatás elérésére. 1987-ig nem történt semmi extra, a készüléket pedig egyszerűen elfelejtették. Akkor történt, hogy egy Chicago külvárosából származó fiatal, Dj Pierre két barátjával, Herb Jacksonnal és Earl "Spanky" Smith Jr.-ral megkeresték a különféle produkciókban már járatos Marshall Jeffersont, és összeraktak egy lemezt, mely örökre megváltoztatta a zene arcát. A lemeznek az "Acid tracks" nevet adták.

Mitől volt forradalmian új a TB 303-as készülék? Hogyan adhatott megjelenése a dance-nek akkora lökést, mint a rocknak annak idején az elektromos gitárok megjelenése?

Egy hagyományos hangszeren különféle magasságú hangokat szólaltathatsz meg, akár együtt, vagy külön-külön, a hangszínek viszont korlátozottak. A TB 303-assal épp fordított a helyzet: mindig csak egy patternt állíthatsz be, ennek a hangzását viszont a különböző modifikációs lehetőségeken keresztül a végtelenségig variálhatod. Az ACID felvételekben egy nagyon erőteljes lüktető alapütemen kívül általában csak egy lecsupaszított motívum szól végig.

Ütemük 120-160 bpm közötti. Az ACID száraz, érdes hangzású, harsány és minimalista. Vokálokat csak elvétve találunk bennük, akkor is inkább effektként használt mondattöredékeket, vagy csak egyes szavakat. Az ACID népszerűsége 1988-89-ben tetőzött Európában. Minimalizmusa köszönhető az akkori hangszer- és effektpark (a maihoz képesti) viszonylagos fejletlenségének is, így az ACID hamar elérte saját műfaji korlátait. Az ACID Dj-k fuzionálták, egységessé tették azokat a keverési technikákat, melyet a mai dance Dj-k is használnak. Az ACID zenéket és az LSD -t csak rosszindulatú kívülállók, és a rövid- távú sikerekre áhítozó teljesen tájékozatlan hazai önjelölt Dj-k hozzák összefüggésbe, abszolút figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy a két dolog megjelenése között pontosan negyven év a különbség. Az ACID volt az első műfaj, mely nem évtizedekkel a nyugati áttörése után valamilyen mutánsverzióban jutott el hozzánk, hanem időben, eredeti formájában.

Ebben a stílusban a lényeg a kellően nagy basszus. Azonban kell, hogy legyen egyfajta dinamikája a bass-drumnak, harmonizálnia kell a cintányérral. Ha ez nincs meg benne, akkor érezzük, hogy hiányzik a zenéből az energia, ami életre kelti. Az igénytelenek ezt nem veszik észre, de akinek van füle a TECHNO -zenéhez, az rögtön ráérez. Szerencsére az igénytelen, monoton, beállós house helyett mostanában inkább igényes darabokat hallhatunk, amelyeket jó dinamika és dallamosság jellemez.

A név a '80-as évek második felében még olyan gitárzenekarok gyűjtőneve volt, mint a Happy Mondays, a Stone Roses vagy az Inspiral Carpets. Később olyan dance partykat neveztek így, melyeket szokatlan helyeken (templom, hajó, repülő) alkalomszerűen rendeztek. A szó ezután vált az ilyen (később egyre nagyobbakká váló - Mayday, Love Parade) rendezvényeken játszott zenék gyűjtőnevévé. A RAVE zenék gyorsabb tempójúak, mint az acid-trance-techno zenék, nagyjából 150-200 bpm közöttiek. A könnyebb keverhetőség miatt általában egyszerűbbek is azoknál.

A RAVE "énekesek" a hangulatot bekiabálásaikkal fokozzák, gyakran a verssorokat sem éneklik, inkább kiabálják. A RAVE főleg Németországban, valamint Hollandiában és Belgiumban népszerű. Németországban oly mértékben, hogy '94-ben undergroundból overgrounddá vált. A '95-ös Love Parade pedig egyszerűen agyonverte Woodstock több évtizede megismétel- hetetlennek tűnő látogatottsági rekordját. A RAVE ma már semmiképpen sem progresszív műfaj, csak a divat élteti. A német nyelvterület egyik-másik RAVE produkciója nemigen haladja meg a sramlizenék minőségi, illetve a gyermekmondókák intellektuális szintjét.

A szó magyarra fordítva kemény magot jelent, átvitt értelemben motorja, mozgatója valamely társaságnak. 1990-91-ben még az egész világon egységes irányzat volt, '92-ben azonban kétfelé ágazott a fejlődési útja. Angliában a HARDCORE találkozott a BREAKBEAT technikával és a szubbasszusokkal. Hollandiában gyorsították a tempót, keményebbé, de egyúttal vidámabbá is tették a hangzást, ez lett a gabba. A korai gabba alapelemei: torzított 909-es lábdob, metal illetve rap produkciókból, valamint horrorfilmekből kimásolt agresszív hangminták, esztelen 180-250 bpm-es tempó.

Bonyolult dallamvilágot nehezen lehetne ilyen őrült ritmusra ültetni. A másik sajnálatos dolog - ami némiképp jellemző a RAVE -re is -, hogy a HARDCORE előadók sem foglalkoznak túl sokat új hangminták létrehozásával, ezért ugyanazt a 30-40 jól bevált mintát halljuk visszaköszönni szinte minden számból. A gabba fővárosa Rotterdam, ahol nem ritkák a 15 000 fős party -k. A gabba hamar kialakította saját divatját is: kopaszra borotvált fej, Puma tréning, a tánc pedig a hipergyors gabba-pogó. Hasonlóan a heavy metalhoz, a gabba lemezborítók, szórólapok és poszterek fő témái a halál és a destruktivitás. Apokaliptikus, ördögi képeikkel elérték, hogy a holland egyház a gabbát a Sátán zenéjének nyilvánította és propaganda- hadjáratba kezdett ellene.

A gabba mindig is a munkásosztály irányzata volt. Érdekes a hasonlóság a gabba és a hip-hop attitűd között: mindkét irányzat előadói, illetve közönsége meg akar szabadulni a bennük lévő erőszaktól. (Jó néhány gabba producer hip-hop Dj-ként kezdte karrierjét). Napjainkban a hollandok is kezdik alkalmazni a BREAKBEAT technikát szupergyors számaikban. Ha ez még egyáltalán lehetséges, az egész műfaj gyorsult '92 óta. " Ezek a felvételek olyanok, mint a trashmetal őrült lábdobokkal. " - mondja Paul Weaver, számos HARDCORE válogatás összeállítója. Az utóbbi hónapokban a HOUSE mellett a HARDCORE a másik műfaj, melynek előadásai, illetve a bulik látogatottsága növekedő tendenciát mutat.